A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 12., vasárnap

Narancsos keksz bomba


Keksz vagy kis puffancs, a narancs illatával és ízével. Kávé mellé, beszélgetéshez, vendégségbe, vagy csak úgy, minden indok nélkül, egy kis kényeztetés. Előnye, hogy hamar elkészül, az viszont titok fedi, meddig tartható el. Nem is értem, miért…



Elkészítési idő: 25-30 perc

35 dkg sima liszt
25 dkg puha vaj
8-10 dkg porcukor
1 kezeletlen narancs héja és leve
1 csipet só
porcukor a szóráshoz



1.Melegítsük elő a sütőt 175 fokra (légkeverés 150 fok). Keverjük ki a puha vajat, adjuk hozzá a porcukrot és a reszelt narancshéjat. Dolgozzuk össze, adjunk hozzá egy csipet sót, egy evőkanál narancslevet, a lisztet és keverjük simára.
2. Beléleljünk ki egy sütőlemezt sütőpapírral, arra kanállal formázzunk kis golyókat. Hagyjunk köztük távolságot, mert egy kicsit megnőnek, és kilapulnak. Tegyük a forró sütőbe, és süssük 15-18 percet. Hagyjuk langyosra hűlni a lemezen, és utána rácsra téve pihentessük. még langyosan szórjuk meg porcukorral.

Tipp&trükk: Készíthetjük szárított narancshéjjal is, de abból kicsit többet tegyünk, és hagyjuk pár percet, hogy életre keljen.. A kekszeket 3-4 hétig tárolhatjuk egy fedeles fémdobozban (állítólag). Az előkészítetett tésztát le is fagyaszthatjuk 2-3 hétre, majd szobahőmérsékleten hagyjuk 5-10 percet, és már süthetjük is.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2019. április 12., péntek

Csokis kalácspuding


Előjáték húsvétra, 2 fejezet. Ha esetleg sok kalács marad, vagy éppen e miatt a recept miatt vásárolunk egy (két) rúd kalácsot. Tökéletes maradékhasznosítás, amit természetesen készíthetünk sima kalácsból, briósból is.



Elkészítési idő: 60-65 perc + a pihentetés

25-30 dkg csokis fonott kalács
2 dl tejszín
1,5 dl tej
2 evőkanál cukor
3 db tojássárgája
1 teáskanálnyi vanília kivonat vagy 1 csomag vaníliás cukor
porcukor a tálaláshoz, vaj vagy olaj a forma kikenéséhez



1. Szeljük fel a kalácsot kockákra. Kenjünk ki egy 25 cm-s formát vajjal vagy olajjal, halmozzuk bele a kalácsot. Keverjük a tojás sárgáját fehérre a cukorral és a vaníliával, majd adjuk hozzá a tejszínt és a tejet.
2. Öntsük rá a tojásos alapot a kalácsra, majd tegyük hideg helyre legalább 2-3 órára. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra (nem kell légkeverés, az kiszárítja). Egy nagyobb edénybe tegyük bele a tálat, és öntsük fel mellette legalább egy-két ujjnyi forró vízzel. Tegyük be, a meleg sütőbe és 40-50 perc alatt süssük meg. Tálalás előtt porcukorral hintsük meg.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2019. április 2., kedd

Bögrés mákos tekercs


Előjáték húsvétra. Nagyon szeretjük a mákos süteményeket, de érdekes módon a bejgli nincs a kedvencek között. Talán azért, mert évek óta nem ettünk egy igazán jó mákos bejglit. Ez a recept viszont tökéletesen pótolja. A tészta állaga nagyon tetszik, és a töltelék is pont olyan, amilyet szeretünk. Így tényleg jó szívvel ajánlom, és azt pedig kifejezetten javaslom, hogy tessék húsvét előtt lepróbálni (akár többször is).



Elkészítési idő: 35-40 perc

28 dkg sima liszt
10 dkg vaj
1,5 dl (4 evőkanál) tejföl
1 tojás
1 mokkáskanálnyi sütőpor
1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna
1 csipet só

15 dkg darált mák
5-6 evőkanál cukor
2-3 teáskanálnyi vaníliás cukor
1 felvert tojás
díszcukor és mák a szóráshoz



1.Melegítsük elő a sütőt 180 fokra (légkeverés 160 fok). Keverjük össze a lisztet a sóval, a szódabikarbónával és a sütőporral. A tejfölt keverjük el a tojással. Tegyük egy késes aprító tartályába a lisztet, a vajat és a tojásos tejfölt. Pár perc alatt, szakaszos működéssel, dolgozzuk össze puha, lágy tésztának.
2. Nyújtsuk ki a tésztát, kenjük meg a felvert tojással (nem kell mind, ezzel kenjük majd le a külsejét is), és hintsük meg a cukorral és a vaníliás cukorral kevert mákkal. Tekerjük fel, vágjuk ketté, és tegyük sütőpapírral bélelt sütőlemezre. Kenjük le a maradék tojással, hintsük meg díszítőcukorral, és mákkal. Tegyük a forró sütőbe, és süssük 25-30 percet. Hagyjuk langyosra hűlni a lemezen, és utána rácsra téve pihentessük.

Tipp&trükk: Készíthetjük zsírral vagy margarinnal is. A tésztát kézzel is összemorzsolhatjuk, de gyors mozdulatokkal, hogy a zsiradék ne lágyuljon meg.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2019. február 25., hétfő

Fahéjas muffin csiga


Most muffin vagy csiga? Mindkettő, egyszerre. Izgalmas, és ebben a verzióban tényleg gyorsan elkészíthető.



Elkészítési idő: 30-35 perc,

1 csomag, élesztős omlós tészta (konyhakész)
5 evőkanál cukor
1 db tojás
2-3 teáskanálnyi őrölt fahéj



1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra (nem kell légkeverés, az kiszárítja). Terítsük ki a tésztát, kenjük meg a felvert tojással. Béleljük ki a muffin sütőt papírral.
2. Keverjük össze a fahéjat a cukorral, és terítsük el a tésztán. tekerjük fel, majd vágjuk fel 16 tekercsre. Tegyünk a formába 2 tekercset tésztából, egymás mellé, majd a forró sütőben, és 18-20 perc alatt süssük meg.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2019. január 23., szerda

Tejes pite lekvárral


Régi sütemény recept egy kicsit egyszerűsítve, és az évek alatt csiszolgatva a tökéletes állagért. Nem lett átírva, újragondolva, csak a mai kor alapanyagait felhasználva. Régen a kenyérsütéskor felfűtött kemencékben sültek a végén a hasonló piték, sütemények. Fontos eleme volt a jó sűrű lekvár, általában szilva vagy barack. Nem túl édes, könnyű tésztájú süteményt készíthetünk.



Elkészítési idő: 50-55 perc

1 liter tej
25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg barnacukor
3 tojás
3-4 evőkanál sűrű lekvár
1 csomag vaníliás cukor vagy 2-3 teáskanálnyi vanília kivonat
1 csipet só
pár csepp olaj a forma kikenéséhez



1. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Keverjük habosra a tojást, a cukorral, a tejjel és a vaníliás cukorral. Adjuk hozzá a lisztet, a sót és keverjük össze. Terítsük egy olajjal vékonyan kikent nagy sütőedénybe.
2. Tegyük a forró sütőbe, és 15-percig süssük. Vegyük ki és kanalazzuk a tetejére a lekvárt foltokban. Tegyük vissza, és 25-30 perc alatt süssük szép aranysárgára. Hagyjuk a formában langyosra hűlni, és úgy vágjuk fel tálalás előtt.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2019. január 13., vasárnap

Mogyorós banánkenyér


Itt a tökéletes helye az ünnepek alatt megmaradt banánoknak, vagy az nemrég vásárolt, hirtelen megbarnult gyümölcsöknek. Sok receptet kipróbáltam már, nagy része sűrű tészta volt, szinte folytósan. Azt hiszem sikerült elérni azt az állagot, amit kerestem. Puha, szaftos és jól tárolható.



Elkészítési idő: 55-60 perc

15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
4 db érett, közepes banán
10 dkg barnacukor
7,5 dkg görög joghurt
2 tojás
1 evőkanál olaj
5 dkg durvára vágott mogyoró
6 g sütőpor
2 g szódabikarbóna
1 csipet só
pár csepp olaj a forma kikenéséhez



1. Törjük össze a meghámozott banánokat egy villával. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Keverjük habosra a banánt a cukorral, a joghurttal, az olajjal és a tojásokkal.
2. Keverjük bele a lisztbe a mogyorót, a sütőport, a szódabikarbónát, és a sót majd több részletben dolgozzuk a tojásos alaphoz.
3. Kenjünk ki egy hasábformát olajjal, terítsük bele a tésztát, simítsuk el a tetejét. Tegyük a forró sütőbe, és 40-45 perc alatt süssük meg. Hagyjuk a formában langyosra hűlni, és utána vegyük ki.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2018. december 3., hétfő

Whisky krémlikőr torta


Egy igazán egyszerű alaptészta, amivel felfedezhetjük a kuglófok világát. Ezt a receptet (is) ajánlom kezdő konyhatündéreknek, ha odafigyelve, a receptet követve sütik meg, biztos lehet a siker.



Elkészítési idő: 80-85 perc, ebből munka 10 perc 

33 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
25 dkg puha vaj
25 dkg cukor
2 dl Whisky krémlikőr
4 tojás
5 dkg étkezési keményítő
3 teáskanál sütőpor
1 csipet só, olaj a forma kikenéséhez

Krém:

40 dkg krémsajt
5-6 evőkanál porcukor
3-4 evőkanál Whisky krémlikőr



1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A lisztet dolgozzuk össze a sóval, és a sütőporral. Keverjük habosra a tojásokat a cukorral és a puha vajjal. Adjuk hozzá a likőrt, a lisztes keveréket, és keverjük simára.
2. Kenjünk ki egy kuglóf vagy csatos tortaformát vékonyan olajjal, terítsük bele a tésztát és a forró sütőben süssük 60-70 percet. A krémsajtot keverjük habosra a porcukorral és a likőrrel. Tegyük hideg helyre. A tésztát vegyük ki a sütőből, hagyjuk a formában langyosra hűlni, és utána vegyük ki. Ha teljesen kihűlt vágjuk félbe, és kenjük meg a krémmel.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.

2018. november 30., péntek

Tejcsokis-mogyorókrémes pite


Amiben mogyorókrém van, az csak jó lehet, mondja az olasz. Ugyanezt mondja az amerikai, csak a mogyoróvajjal. Roppanós kéregben, szaftos puha belső, sok csokoládéval. Azt is mondja az olasz, hogy ami jó és finom, az bűnös. Kell bele a zsír és a cukor, no meg a csokoládé, hogy a boldogság fok magas legyen, azért pedig áldozni kell.



Elkészítési idő: 60-65 perc, ebből munka 15 perc

17 dkg tejcsokoládé
24,5 dkg cukor
17 dkg puha vaj
12 dkg étcsokoládé (min 65%-os)
15 dkg mogyorókrém
10 dkg liszt
3 egész tojás és 1 sárgája
2,5 dkg kakaópor
1 teáskanál vanília kivonat
csipet só,
kevés olaj a sütőedényt kikenni (vagy formaleválasztó spray)



1. Olvasszuk, meg a vajat és a csokoládékat vízgőz felett. A sütőt melegítsük elő 180 fokra (nem kell, légkeverés az kiszárítja a tésztát). A tojásokat keverjük habosra a cukorral és a vanília kivonattal.
2. A liszthez keverjük hozzá a sót és a kakaóport. Keverjük bele az olvasztott vajas csokoládét a tojásokhoz, adjuk hozzá a mogyorókrémet és a lisztet.
3. Dolgozzuk össze, és terítsük el egy olajjal, vékonyan kikent 30 cm átmérőjű piteformába, és előmelegített sütőben, 35-40 perc alatt süssük meg. Hagyjuk az edényben langyosra hűlni, utána vegyük ki, majd teljesen kihűlve szeljük fel.

Tipp és trükk: a csokoládét és a vajat mikrohullámú sütőben is megolvaszthatjuk, 600 W-n, kb. 1 perc alatt. A vanília kivonat helyett használhatunk vaníliás cukrot is, de akkor a cukor mennyiségből vegyünk vissza.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.

2018. november 13., kedd

Diós-barackos csavart


Légiesen könnyű, roppanós rudacskák, jól illenek a forró csokoládéhoz, teázáshoz, kávézáshoz. Lehet akár egy jó kis uzsonna egy bögre tejjel, vagy izgalmas kísérője egy kézműves sajtválogatásnak.



Elkészítési idő: 25-30 perc, 10-12 db-hoz

1 csomag konyhakész leveles tészta
5-6 dkg durvára vágott dió
4-5 dkg marcipán
2-3 teáskanálnyi baracklekvár



1. Melegítsük elő a sütőt 200-220 fokra (nem kell légkeverés, az kiszárítja a tésztát). Terítsük ki a tésztát, a felét kenjük meg a lekvárral, majd hintsük meg a dióval, és reszeljük rá a marcipánt.
2. A tészta másik felét hajtsuk rá, kicsit nyomkodjuk meg, majd egy tésztavágóval vágjunk 1 centis csíkokat, és megcsavarva tegyük sütőpapírral bélelt lemezre.
3. Tegyük a forró sütőbe, és 15-18 perc alatt süssük meg. Ha megsült, vegyük ki, hagyjuk a lemezen langyosra hűlni, majd a papírral együtt tegyük rácsra.

Tipp és trükk: A baracklekvárt kicserélhetjük áfonyára, vagy meggylekvárra. Aki allergiás a diófélékre, annak készíthetjük mogyoróval, mandulával vagy diópótlóval.  

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2018. november 9., péntek

Csokis-meggyes muffin


Gyors sütemény olyan pillanatokra, mikor váratlan vendég érkezik, vagy éppen a család „úgy enne valamit” időszakát éli. Azt hiszem, vagyis inkább remélem, hogy egy jól felszerelt alapkonyhában megtalálható minden alkatrész, hogy elkészíthessük.



Elkészítési idő: 30-35 perc, 10-12 db-hoz

15 dkg liszt
15 dkg puha vaj
15 dkg (barna) cukor
5 dkg étcsokoládé, durvára vágva
2 közepes tojás
3 evőkanál lekvár (meggy)
2-3 evőkanál meggybefőtt vagy aszalt meggy
2 evőkanál kakaópor
2 teáskanálnyi sütőpor
1 csipet só



1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra (nem kell légkeverés, az kiszárítja a tésztát). A kakaóport keverjük el a sóval, a sütőporral és a liszttel. A meggybefőttet alaposan csepegtessük le. Keverjük bele a meggyet és a csoki darabokat a lisztbe.
2. Keverjük habosra a tojást a cukorral, a lekvárral és a vajjal. Több részletben keverjük hozzá a lisztes keveréket és dolgozzuk össze.
3.Béleljünk ki egy muffin formát papír kapszlival, és kanalazzuk bele a tésztát. Tegyük a forró sütőbe, és 22-25 perc alatt süssük meg. Ha megsült, vegyük ki, hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd a papírral együtt tegyük rácsra.

Tipp és trükk: a formákat csak 3/4-ig töltsük, mert sülés közben szépen feljön. A meggyet kicserélhetjük áfonyára, vagy sárgabarackra.  

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2018. november 5., hétfő

Barackos-mákos pite


Mák és őszibarack, az ősz ízei a süteményekben. Keressünk keményebb barackokat, azok jól megtartják az alakjukat. Használhatunk saját készítésű gyúrt omlós tésztát is, de figyeljünk rá, hogy jó hideg legyen formázás előtt.



Elkészítési idő: 55-60 perc, ~20x30 cm-s piteformához

1 csomag, konyhakész, gyúrt omlós tészta
10 dkg darált mák
10 dkg darált mandula
6-7 dkg barna cukor
2 db tojás
4-5 dkg puha vaj
2-3 teáskanál vaníliás cukor
1 csipet só
1-2 db nagy nektarin, vagy kemény húsú őszibarack



1. Magozzuk ki a barackokat és vágjuk cikkekre. A sütőt melegítsük elő 170 fokra (légkeverés 150 fok). A tésztát tegyük a formába, úgy hogy legyen egy kis pereme körben és a forró sütőben, 5-8 perc alatt süssük elő.
2. Keverjük habosra a vajat a cukorral és a tojással fehéredésig. Adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a mákot, a sót, a mandulát is, és jól dolgozzuk össze.
3. A krémet kanalazzuk a tésztára, simítsuk el, és nyomkodjuk bele a barack gerezdeket. Tegyük vissza a sütőbe még 30-35 percre. Rácson hagyjuk kihűlni.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2018. november 3., szombat

Portugál mandulás pite


Egyszerű, ízletes leveles tésztás sütemény. Nincs túlbonyolítva, egyszerű elkészítés, letisztult ízek. Sok függ a mandula minőségén, érdemes minőségit választani.



Elkészítési idő: 40-45 perc + a pihentetés

1 csomag konyhakész leveles tészta
1,5 dl tej
10 dkg szeletelt mandula
10 dkg barnacukor
10 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor vagy 2-3 teáskanálnyi vanília kivonat



1. A tejet melegítsük össze a cukorral, a mandulával, a vaníliával, és a vajjal. Kis energián főzzük össze, míg világosbarna nem lesz, és kezd be sűrűsödni. Hagyjuk langyosra hűlni, közben melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
2. Terítsük a tésztát egy sütőformába, abba simítsuk bele a mandulás krémet. Tegyük a forró sütőbe, és 25-30 perc alatt süssük szép aranysárgára. Hagyjuk a formában langyosra hűlni, és úgy vágjuk fel tálalás előtt.

Tipp&trükk: ha a mandulát előtte száraz serpenyőben megpirítjuk, jobban kiemeli az ízét. Mandula helyett használhatunk, kesudió és pisztácia keverékét is.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2017. október 15., vasárnap

Aljnélküli almás-túrós lepény

A kicsit hosszúra nyúlt pihenés után gyújtsuk be közösen a sütőt. Kezdjünk, vagyis inkább folytassuk egy igazán egyszerű túrós lepénnyel. Erre szokták mondani, hogy „álomrecept”. Kikeverjük, és be a forró sütőbe, megsütjük, és langyosan már tálalhatjuk is. Azért mert egyszerű a recept, azért rejt buktatókat. Az egyik legfontosabb alapanyaga a túró. Ne ezen spóroljunk, ha szaftos ízes süteményt akarunk, akkor abba kell a minőségi túró. Legyen zsíros, de ne legyen nagy darabos, és keverjük el jó krémesre. Figyeljünk a sütésnél, ne száradjon ki a tészta. 


Elkészítési idő: 50-55 perc,

50 dkg túró
7 dkg puha vaj
10 dkg (barna) cukor
7-8 dkg rétesliszt
2-3 dkg liszt
2 közepes tojás
2 teáskanál vaníliás cukor
1 mokkáskanálnyi sütőpor
1 csipet só
a forma kenéséhez kevés olaj vagy formaleválasztó spray

a tetejére:

3 közepes alma, meghámozva, szeletelve
2 dl tejföl
1 tojás

2 dkg liszt


1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra (nem kell légkeverés, az kiszárítja a tésztát). A réteslisztet keverjük el a sóval, a sütőporral és a liszttel. A tojásokat keverjük a cukorral fehéredésig, majd keverjük bele a vajat, a vaníliás cukrot és a túrót.
2. Adjuk hozzá a lisztes keveréket és dolgozzuk össze. Kenjük ki a sütőedényt vékonyan olajjal (vagy fújjuk ki a formaleválasztóval). Terítsük bele a tésztát, tegyük rá az alma szeleteket.
3. Keverjük habosra a tojást a tejföllel, majd dolgozzuk bele a lisztet is Terítsük a keveréket a tészta tetejére. Tegyük a forró sütőbe, és 35-40 perc alatt süssük meg. Ha megsült, vegyük ki, hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd utána tegyük rácsra.

Tipp és trükk: Alma helyett készíthetjük körtével vagy keményebb barackkal is.  

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2017. március 1., szerda

Áfonyás-édes pogácsa (Scones)



Reggelire, tízóraira egy édes pogácsa. Nem élesztős tészta, így könnyen és gyorsan elkészíthetjük. Az áfonya kicserélhető narancskockákra, mazsolára vagy más aszalt gyümölcsre.

Elkészítési idő: 40-45 perc





35 dkg Tüskeszentpéteri simaliszt (BL55)
1,2 dl tejszín
9 dkg cukor
8 dkg aszalt vörös áfonya (kicsit összevágva)
8 dkg puha vaj
4 dkg krémsajt
1 tojás
2 teáskanálnyi sütőpor
1 csipet só





1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra, béleljünk ki egy sütőlemezt sütőpapírral. Keverjük össze a sót, a sütőporral, az áfonyával és a liszttel.
2. A vajat a tojással, a cukorral, és a krémsajttal keverjük habosra, majd dolgozzuk bele a lisztet. Formázzunk hengert a tésztából, éles késsel vágjuk centis karikákra, és tegyük a sütőlapra. A forró sütőben 22-25 perc alatt süssük meg.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A Tüskeszentpéteri lisztet a Zala Cereália biztosította, köszönjük!
A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.