2014. december 31., szerda

Sörös rozskenyér (DNK tésztából)

DNK (Dagasztás Nélküli Kenyér), de a sörtől és a rozsliszttől kicsit sűrűbb, egyenletesebb a tésztája. Puha, nem vizes (ami sokakat visszatart a DNK tésztáktól), jó állagú a bélzete, tökéletes szendvics alap, jól kenhető. Készülhet barna sörrel és tönköly liszttel is.

2,5 dl sör
2,5 dkg friss élesztő
1 teáskanálnyi só



Fotó és videó: Szeiler Stúdió

A langyos sörbe (érdemes előtt pár órát a konyhában, szobahőmérsékleten hagyni, pihenni), belemorzsoljuk az élesztőt. Elkeverjük, hogy feloldódjon benne az élesztő. Keverjük össze a liszteket a sóval, és keverjük bele a sörös-élesztőbe. Dolgozzuk össze, nem kell simára, csak egyenletesen legyen összekeverve. Fedjük le, és langyos, huzatmentes helyre pihenni, 8-10 órára.
Melegítsük elő a sütőt 240-250 fokra, tegyük bele a formát is, amiben sütni akarunk. Vágjunk egy sütőpapírból csíkot, azzal könnyebb lesz a forró formába beletenni a tésztát.
Bőven lisztezett nyújtólapra borítjuk a tésztát, a tetejét is meghintjük, és lisztes kézzel, összehajtogatjuk, hasáb alakra. Ha tapadna a deszkához, vagy kezünkhöz, lisztezzünk bátran. A megformázott hasábot tegyük a sütőpapír csíkra, takarjuk le, és pihentessük 20-30 percet.
Vegyük ki a sütőből óvatosan a forró formát, tegyük bele a papírral a tésztát, tegyük vissza és süssük 35-40 percet.

Jó étvágyat hozzá!

A recepthez a lisztet a Biomag-Malom Kft. segített kiválasztani, köszönjük!
Fotó és videó: Szeiler Stúdió

2014. december 26., péntek

Gyümölcskenyér favágó módra

Hűvös, téli estékre, egy nagy bögre, forró zöld tea és beszélgetés mellé. A whiskytől a tészta szaftos lesz, és az ízében is megváltoztatja. Könnyű tészta, nem édes, jól illik egy délutáni beszélgetéshez.

Elkészítési idő: 65-70 perc





25 dkg (Biomag) fehér tönkölyliszt
2 tojás
2 teáskanálnyi sütőpor
17,5 dkg puha vaj
10-12 dkg cukor/nyírfacukor vagy eritrit (abból 7-8 dkg)
1 dl tejszín
2 evőkanál whisky
2 teáskanálnyi vaníliás cukor

21 dkg erdei gyümölcs keverék (lehet mirelit is)
3-4 evőkanál barnacukor
1 evőkanál whisky
1 evőkanál citromlé

vaj a forma kikenéséhez, és egy 8 cm széles sütőpapír csík (általában 35-40 cm hosszú a papír)




1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Kenjünk ki egy 30 cm-s, hasáb (gyümölcskenyér) formát vajjal, és tegyük bele hosszában a méretre vágott sütőpapírt. A sütés után, ennek segítségével könnyedén ki tudjuk emelni a formából.
2. A barnacukrot keverjük ki a citromlével, az egy kanál whiskyvel és a gyümölcskeverékkel. Kis lángon melegítsük fel, míg a cukor elolvad, majd zárjuk el az energiát.
3. A puha vajat keverjük habosra a cukorral. Adjuk hozzá a tojásokat, a tejszínt, a vaníliás cukrot, a két kanál whiskyt, és fehéredésig keverjük.
4. A lisztet szitáljuk össze a sütőporral, és két-három részletben keverjük hozzá a tojásos-vajas keverékhez. 
5. A tészta felét tegyük a forma aljába, arra a gyümölcs harmadát lé nélkül, majd a maradék tésztát, arra a második adag gyümölcsöt lé nélkül.
6. Tegyük a forró sütőbe, és süssük 45-50 percet. Vegyük ki a sütőből a süteményt, kanállal terítsük el az utolsó adag gyümölcsöt a levével együtt. Hagyjuk a formában kihűlni és utána a papír segítségével emeljük ki.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A BIO tönköly lisztet a Biomag Malomtól kaptuk, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2014. december 23., kedd

Karácsonyi áldás és ajándék, letölthető naptár

Áldd meg Isten a magyart itthon. s a világ minden táján!
Áldd meg Isten a magyart Karácsony éjszakáján!
Engedd, hogy ha a harangszó, ha már mindenüvé elért,
Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért
És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő elő állít,
De lélekben itthon vannak mind egy szálig!
Kiket - mint tékozló gyermeket - már elveszettnek hittünk
Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünk.
És a magyar röghöz láncoló szeretet,
Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,
hogy öledbe hozza édes szülő a gyermekedet.
Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot.
Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!
Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,
Áldd meg Isten a magyart, itthon, és a világ minden táján!



Tiszta szívből, szívem teljes melegével kívánok:

Áldott Békés Karácsonyt, és sikerekben nagyon gazdag boldog Új Évet!




Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a naptárat Gyenesdiással közösen készíthettem el. Nagyon szép lett szerintem. Kedves Olvasó, fogadd el tőlünk ezt a naptárt.

A tavalyihoz hasonlóan az ajándék naptárt bárki letöltheti, kinyomtathatja, csak annyit kérek, egy kommentben jelezd ezt nekem, hidd el többet ér, mint bármilyen díj. Köszönöm!


Az ajándék naptár erről a linkről letölthető, (katt a link feliratra) és a blogokon is fent a naptár képe, arra kattintva is letölthető.


Jó lapozgatást!


Max

2014. december 17., szerda

Juhtúrós pogácsa

Régi recept újra írva. Ahogy tanuljuk a készítését, úgy alakulnak ezek a receptek. Változnak az összetevők, az alkatrészek összedolgozási sorrendje, pihentetési idők. Ezek az apró változtatások sokat jelentenek, érdemes időnként kísérletezni.
Elkészítési idő: 75-80 perc

25 dkg puha vaj/margarin, 
25 dkg Bryndza/juhtúró, 
75 dkg liszt,
1 tojás, 
10 dkg krémsajt
10-15 dkg reszelt trappista sajt, 
25 dkg tejföl, 
1,5 dkg friss élesztő
1 dl langyos tej, 
1 teáskanálnyi cukor

a lekenéséhez felvert tojás



1. A langyos tejben feloldjuk a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. Hozzáadjuk a felvert tojást, a tejfölt, a reszelt sajtot, a juhtúrót és a lisztet. Kezdjük el összedolgozni, ha a liszt felvette a folyadékokat, akkor adjuk hozzá a vajat.
2. Rugalmas tésztát dagasztunk, gombócot formálunk belőle, és letakarva, langyos helyen 15-20 percet pihentetjük.
3. Gyengén lisztezett nyújtólapon, 1,5-2 centi vastagra nyújtjuk. Egy éles késsel becsíkozzuk a tetejét, és egy pogácsa szaggatóval, kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, letakarva, 20-25 percet pihentetjük, közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
4. Kenjük le a felvert tojással, és a forró sütőben, 15-18 perc alatt süssük meg.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünk!

Max (Tanulj meg velem sütni!)

A recept, ennek a régi receptnek felújított változata.
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2014. december 13., szombat

Macskanyelv keksz

Gyorsan elkészíthető keksz, adhatjuk forró csokoládéhoz, habos kakaóhoz vagy könnyű krémek mellé, mártogatni.

Elkészítési idő: 40-45 perc

12 dkg puha vaj
12 dkg porcukor
12 dkg liszt
2 közepes tojás
pár csepp vanília kivonat vagy egy tasak vaníliás cukor




1. Melegítsük elő a sütőt 165-170 fokra. A puha vajat kihabosítjuk a porcukorral.
2. Adjuk hozzá a tojást, a vanília kivonatot, és keverjük fehéredésig.
3. Keverjük bele a lisztet, dolgozzuk jól össze és merjük habzsákba. Nyomjunk kis csíkokat sütőpapírra, de hagyjunk közötte helyet, mert egy kicsit elterülnek..
4. Süssük 8-10 perc alatt aranysárgára. A sütési idő nagyban függ attól, milyen vastag kekszeket nyomtunk. Zárt edényen tároljuk, akkor nem fog visszalágyulni, ropogós marad.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünk!

Max (Tanulj meg velem sütni!)
A recept a őszi Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2014. december 5., péntek

Korpás kiflik

Gyermekkorunk egyik kedvenc kiflije. Tapolcán a húsáruház mellett volt egy kenyérbolt, ahol reggeliző volt kialakítva. Langyos kiflik és helyben készített, langyos, habos kakaó, pöttyös porcelán bögréből. A felnőttek a kávét kortyolgatták, amit a karos Casino kávégépen, frissen őrölt Omnia kávéból főztek. A könyöklők alsó polcán a gyerekek markolták a kakaós bögrét, a levegőben a kenyerek illata keveredett a frissen őrölt kávé, semmi mással össze sem téveszthető illatával. Boldog gyermekkor.
Ez a kifli ihlette a következő receptet, bár nem sok mindenre emlékszem a régi kifliről. Egyenes volt, külseje pöttyös a búzakorpától, és foszlós, puha volt. Ilyet szerettem volna, és ilyen lett.


Elkészítési idő: 70-75 perc


 Fotó: Szeiler Stúdió

2,5 dl tej
2,5 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
20 dkg Biomag fehér tönköly liszt
20 dkg Biomag Őszi búzaliszt
4 evőkanál Biomag tönkölybúzakorpa
2 teáskanálnyi só




1. A tejet langyosítsuk meg, keverjük bele a cukrot, és morzsoljuk bele az élesztőt. Keverjük össze, és tegyük félre 15 percre, míg az élesztő felfut. Melegítsük elő a sütőt 180 C fokra.
2. Keverjük össze a liszteket a korpával és a sóval. Adjuk hozzá az élesztős tejet, és puha lágy tésztát gyúrjunk belőle.
3. Vegyük 12-16 egyforma darabra, és sodorjunk belőle kifliket. Tegyük egy sütőlemezre, takarjuk le egy ruhával, és pihentessük 10-12 percet.
4. Spricceljük meg hideg vízzel, és tegyük a forró sütőbe. Süssük 22-25 perc alatt, szép pirosra.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A BIO liszteket és a korpát a Biomag Malomtól kaptuk, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.