2018. november 30., péntek

Tejcsokis-mogyorókrémes pite


Amiben mogyorókrém van, az csak jó lehet, mondja az olasz. Ugyanezt mondja az amerikai, csak a mogyoróvajjal. Roppanós kéregben, szaftos puha belső, sok csokoládéval. Azt is mondja az olasz, hogy ami jó és finom, az bűnös. Kell bele a zsír és a cukor, no meg a csokoládé, hogy a boldogság fok magas legyen, azért pedig áldozni kell.



Elkészítési idő: 60-65 perc, ebből munka 15 perc

17 dkg tejcsokoládé
24,5 dkg cukor
17 dkg puha vaj
12 dkg étcsokoládé (min 65%-os)
15 dkg mogyorókrém
10 dkg liszt
3 egész tojás és 1 sárgája
2,5 dkg kakaópor
1 teáskanál vanília kivonat
csipet só,
kevés olaj a sütőedényt kikenni (vagy formaleválasztó spray)



1. Olvasszuk, meg a vajat és a csokoládékat vízgőz felett. A sütőt melegítsük elő 180 fokra (nem kell, légkeverés az kiszárítja a tésztát). A tojásokat keverjük habosra a cukorral és a vanília kivonattal.
2. A liszthez keverjük hozzá a sót és a kakaóport. Keverjük bele az olvasztott vajas csokoládét a tojásokhoz, adjuk hozzá a mogyorókrémet és a lisztet.
3. Dolgozzuk össze, és terítsük el egy olajjal, vékonyan kikent 30 cm átmérőjű piteformába, és előmelegített sütőben, 35-40 perc alatt süssük meg. Hagyjuk az edényben langyosra hűlni, utána vegyük ki, majd teljesen kihűlve szeljük fel.

Tipp és trükk: a csokoládét és a vajat mikrohullámú sütőben is megolvaszthatjuk, 600 W-n, kb. 1 perc alatt. A vanília kivonat helyett használhatunk vaníliás cukrot is, de akkor a cukor mennyiségből vegyünk vissza.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.

2018. november 24., szombat

Nagyi szilvás tortácskája


Őszi sütemény, egyszerűen. Gyakorlottabbaknak persze szinte kötelező a saját készítésű omlós tészta. Így, ebben a formában a kezdőknek, vagy az állandó időzavarban szenvedőknek ajánlom. Készülhet mirelit szilvából is, de azt kíméletesen olvasszuk ki, és csepegtessük le alaposan.

Elkészítési idő: 55-60 perc, 1 nagy 24 cm-s, vagy négy kicsi piteformához




1 csomag, konyhakész, gyúrt omlós tészta
10 dkg darált mák
10 dkg darált mandula
6-7 dkg barna cukor
2 db tojás
4-5 dkg puha vaj
2-3 teáskanál vaníliás cukor
1 csipet só
5-6 db nagy ringlószilva

1. A sütőt melegítsük elő 170 fokra (légkeverés 150 fok). A tésztát tegyük a formába, úgy hogy legyen egy kis pereme körben.  A forró sütőben, 5-8 perc alatt süssük elő. Magozzuk ki a szilvákat és vágjuk cikkekre.
2. Keverjük habosra a vajat a cukorral és a tojással fehéredésig. Keverjük hozzá a vaníliás cukrot, a mákot, a sót, a mandulát is, és jól dolgozzuk össze.
3. A krémet kanalazzuk a tésztára, simítsuk el, és nyomkodjuk bele a szilva gerezdeket. Tegyük vissza a sütőbe még 30-35 percre. Rácson hagyjuk kihűlni.



Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2018. november 21., szerda

Svéd ropogós-magos szelet


Nem kenyér, hanem úgy nevezett „knackebröden”, kenyérpótló, kenyérhelyettesítő. Jól eltárolható, tízóraira, sós sajtkrémekkel füstölt hallal, uborkával fogyasztják.

Elkészítési idő: 100-105 perc, két nagy sütőlemez



7 dl víz
6 dl zabpehely
4 dl napraforgó mag
2 dl lenmag
1 dl búzakorpa
1 dl napraforgóolaj
2 evőkanál méz
2 teáskanál só

1. Melegítsük elő a sütőt 160 fokra, két nagy sütőlemezt béleljünk ki sütőpapírral. Keverjük össze a magokat a sóval, olajjal, mézzel és a vízzel. Pihentessük 15-20 percet.
2. Osszuk ketté a masszát, terítsük el a lemezre, és egy kenőlapáttal kenjük el jó vékonyan. Tegyük a forró sütőbe 10 percre. Vegyük ki, vágjuk fel egy görgős tészta vágóval 3x6 cm lapokra. tegyük vissza a sütőbe még 55-60 percre. Ha megsült, hagyjuk a sütőben, résnyire nyitva hagyva az ajtaját, ott hűtsük ki.



Tipp és trükk: Jól illik egy sajt krémleveshez, vagy zöldség mártásokhoz. A magokat tetszés szerint variálhatjuk, de a mennyiséget tartsuk meg.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2018. november 18., vasárnap

Leveles-tepertős (sütőporos)


Ismét egy pogácsa recept. A pincénél nagyon népszerű borkorcsolyák a kóstolókhoz, ezért többféle recepttel dolgozunk. Nem kezdődhet rendezvény, úgy, hogy nem illatoznak a kosárban vagy a tányéron pogácsák. Kényelmes recept, egyszerű, bátran ajánlom kezdőknek. 




Elkészítési idő: 30-35 perc,+ a pihentetés,

40 dkg liszt
25 dkg durvára vágott tepertő
5-6 evőkanál tejföl
4-5 evőkanál olvasztott zsír
2 tojássárgája
2 evőkanál rum
2 teáskanál sütőpor
1 nagy csipet só,
tojás a lekenéshez



1. Keverjük bele a sütőport, a sót a lisztbe, adjuk hozzá a tojássárgáját, a rumot és a tejföl egy részét. Puha rugalmas tésztát gyúrjunk, ha túl kemény lenne, adjunk még hozzá tejfölt. Nyújtsuk ki fél centi vastagra, kenjük meg a zsírral és hintsük rá a tepertő ötödét. Hajtsuk össze, és újra nyújtsuk ki, kenjük és hintsük meg tepertővel. A negyedik hajtás után tegyük hideg helyre pihenni 20-30 percre.
2. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Béleljünk ki egy sütőlemezt sütőpapírral. Nyújtsuk, ki a tésztát kenjük meg zsírral, terítsük el a maradék tepertőt. Hajtsuk össze, nyújtsuk ki ujjnyi vastagra, és szaggassuk ki a pogácsákat. Kenjük le felvert tojással, és tegyük a forró sütőbe, 15-18 perc alatt süssük szép pirosra.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2018. november 13., kedd

Diós-barackos csavart


Légiesen könnyű, roppanós rudacskák, jól illenek a forró csokoládéhoz, teázáshoz, kávézáshoz. Lehet akár egy jó kis uzsonna egy bögre tejjel, vagy izgalmas kísérője egy kézműves sajtválogatásnak.



Elkészítési idő: 25-30 perc, 10-12 db-hoz

1 csomag konyhakész leveles tészta
5-6 dkg durvára vágott dió
4-5 dkg marcipán
2-3 teáskanálnyi baracklekvár



1. Melegítsük elő a sütőt 200-220 fokra (nem kell légkeverés, az kiszárítja a tésztát). Terítsük ki a tésztát, a felét kenjük meg a lekvárral, majd hintsük meg a dióval, és reszeljük rá a marcipánt.
2. A tészta másik felét hajtsuk rá, kicsit nyomkodjuk meg, majd egy tésztavágóval vágjunk 1 centis csíkokat, és megcsavarva tegyük sütőpapírral bélelt lemezre.
3. Tegyük a forró sütőbe, és 15-18 perc alatt süssük meg. Ha megsült, vegyük ki, hagyjuk a lemezen langyosra hűlni, majd a papírral együtt tegyük rácsra.

Tipp és trükk: A baracklekvárt kicserélhetjük áfonyára, vagy meggylekvárra. Aki allergiás a diófélékre, annak készíthetjük mogyoróval, mandulával vagy diópótlóval.  

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2018. november 9., péntek

Csokis-meggyes muffin


Gyors sütemény olyan pillanatokra, mikor váratlan vendég érkezik, vagy éppen a család „úgy enne valamit” időszakát éli. Azt hiszem, vagyis inkább remélem, hogy egy jól felszerelt alapkonyhában megtalálható minden alkatrész, hogy elkészíthessük.



Elkészítési idő: 30-35 perc, 10-12 db-hoz

15 dkg liszt
15 dkg puha vaj
15 dkg (barna) cukor
5 dkg étcsokoládé, durvára vágva
2 közepes tojás
3 evőkanál lekvár (meggy)
2-3 evőkanál meggybefőtt vagy aszalt meggy
2 evőkanál kakaópor
2 teáskanálnyi sütőpor
1 csipet só



1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra (nem kell légkeverés, az kiszárítja a tésztát). A kakaóport keverjük el a sóval, a sütőporral és a liszttel. A meggybefőttet alaposan csepegtessük le. Keverjük bele a meggyet és a csoki darabokat a lisztbe.
2. Keverjük habosra a tojást a cukorral, a lekvárral és a vajjal. Több részletben keverjük hozzá a lisztes keveréket és dolgozzuk össze.
3.Béleljünk ki egy muffin formát papír kapszlival, és kanalazzuk bele a tésztát. Tegyük a forró sütőbe, és 22-25 perc alatt süssük meg. Ha megsült, vegyük ki, hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd a papírral együtt tegyük rácsra.

Tipp és trükk: a formákat csak 3/4-ig töltsük, mert sülés közben szépen feljön. A meggyet kicserélhetjük áfonyára, vagy sárgabarackra.  

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2018. november 5., hétfő

Barackos-mákos pite


Mák és őszibarack, az ősz ízei a süteményekben. Keressünk keményebb barackokat, azok jól megtartják az alakjukat. Használhatunk saját készítésű gyúrt omlós tésztát is, de figyeljünk rá, hogy jó hideg legyen formázás előtt.



Elkészítési idő: 55-60 perc, ~20x30 cm-s piteformához

1 csomag, konyhakész, gyúrt omlós tészta
10 dkg darált mák
10 dkg darált mandula
6-7 dkg barna cukor
2 db tojás
4-5 dkg puha vaj
2-3 teáskanál vaníliás cukor
1 csipet só
1-2 db nagy nektarin, vagy kemény húsú őszibarack



1. Magozzuk ki a barackokat és vágjuk cikkekre. A sütőt melegítsük elő 170 fokra (légkeverés 150 fok). A tésztát tegyük a formába, úgy hogy legyen egy kis pereme körben és a forró sütőben, 5-8 perc alatt süssük elő.
2. Keverjük habosra a vajat a cukorral és a tojással fehéredésig. Adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a mákot, a sót, a mandulát is, és jól dolgozzuk össze.
3. A krémet kanalazzuk a tésztára, simítsuk el, és nyomkodjuk bele a barack gerezdeket. Tegyük vissza a sütőbe még 30-35 percre. Rácson hagyjuk kihűlni.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2018. november 3., szombat

Portugál mandulás pite


Egyszerű, ízletes leveles tésztás sütemény. Nincs túlbonyolítva, egyszerű elkészítés, letisztult ízek. Sok függ a mandula minőségén, érdemes minőségit választani.



Elkészítési idő: 40-45 perc + a pihentetés

1 csomag konyhakész leveles tészta
1,5 dl tej
10 dkg szeletelt mandula
10 dkg barnacukor
10 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor vagy 2-3 teáskanálnyi vanília kivonat



1. A tejet melegítsük össze a cukorral, a mandulával, a vaníliával, és a vajjal. Kis energián főzzük össze, míg világosbarna nem lesz, és kezd be sűrűsödni. Hagyjuk langyosra hűlni, közben melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
2. Terítsük a tésztát egy sütőformába, abba simítsuk bele a mandulás krémet. Tegyük a forró sütőbe, és 25-30 perc alatt süssük szép aranysárgára. Hagyjuk a formában langyosra hűlni, és úgy vágjuk fel tálalás előtt.

Tipp&trükk: ha a mandulát előtte száraz serpenyőben megpirítjuk, jobban kiemeli az ízét. Mandula helyett használhatunk, kesudió és pisztácia keverékét is.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.