2013. december 31., kedd

Gyors, egyszerű zabpelyhes zsemle (DNK)

Egyszerű, igazán könnyű elkészíteni. Tökéletes alap szendvicsekhez, hamburgerhez.
Kezdők és haladók kedvence lehet. Ajánlom azoknak, akik most ismerkednek a sütéssel.
Egy tál, egy keverő lapát, két evőkanál, pár alapanyag (amik a sarki boltban is beszerezhetőek), egy tepsi, és egy sütő. Keverjük össze, pihentessük, kiadagoljuk, és már süthetjük is.
Csodás karriert futott be az ismerőseink körében, még olyan is neki állt sütni, aki mereven elzárkózott a kelt tészták készítésétől. Nincs dagasztás (ez a DNK /Dagasztás Nélkül Készült/ tészták nagy előnye), és viszonylag rövid (1,5-2 óra) idő alatt elkészíthetjük.




Tetszés szerint variálhatóak a lisztek, és a zabpehely egy részét kiválthatjuk lenmagpehellyel is, de ez már a saját íz világ kialakítása.
Több féle verzióban készült, leírom a mennyiségeknél a friss és a szárított élesztős változatot is, ezzel is megkönnyítve a sütést.


Elkészítési idő: 90-120 perc


Fotó: Szeiler Gábor

4 dl langyos víz
35 dkg sima liszt (BL55)
10 dkg zabpehely
1 dkg cukor (2 mokkáskanál)
1,5 dkg só (3 mokkáskanál)
1 csomag szárított élesztő (7g, vagy 2,5 dkg friss)
1 evőkanál olaj




Fotó: Szeiler Gábor

1. Keverjük össze a lisztet a zabpehellyel, a sóval, a cukorral és az élesztővel. Ha friss élesztőből készítjük, azt oldjuk fel a langyos vízben.
2. Adjuk hozzá a vizet és az olajat, keverjük jól össze, de nem kell sokáig keverni, mert akkor nagyon megkeményedik a tészta. Fedjük le, és tegyük félre pihenni 1-1,5 órára. Az egy órát mindképpen várjuk meg, (mert ennyi idő kell, hogy a tészta térfogata kellőképpen megnőjön), de a legjobb állaga akkor lett, amikor 1,5 órát pihent.
3. Melegítsük elő a sütőt 175-185 fokra egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A tepsire két evőkanál segítségével formázzunk halmokat, ebből a tészta mennyiségből 15-16 zsemle készülhet.
4. Tegyük a forró sütőbe, és 25-30 perc alatt süssük szép ropogósra.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ

Max (Tanulj meg velem sütni!)

Inspiráció: www.noiezmegaz.hu

2013. december 15., vasárnap

Ropogós baguette, elő tésztával

Ropogós héjú, puha tésztájú baguette. Sokszor sütöttem már, sikerültek is, de valahogy nem voltak olyanok, mint amilyennek képzeltem. Mióta ismerkedek az elő tésztákkal, egyre jobb állagú kenyerek, zsemlék születnek. Ki kellet próbálnom a baguette tésztához is. Kevés élesztővel, szobahőmérsékleten érlelt elő tészta, majd azzal bedagasztva, óvatos formázással, igazi rusztikus hosszú kenyerek születtek. A formázáskor búzadarába hempergetem, így még ropogósabb bevonat keletkezik.
Az elmúlt pár hónapban erősödött (szerintem egy kicsit a házi, főleg DNK kenyerek hatására) az a szemlélet a pékeknél, hogy elfogadott, sőt az újabb receptek között már ajánlott, a rusztikus, repedezett külső. A terméket kíméletesen formázzák, keveset, alacsony hőfokon kelesztik, a tésztát irányítják/programozzák, így sütéskor csodás, repedezett, hasadt termékek készülnek. Erre az egyik legújabb módszer a hűtött, késleltetett kelesztés, ahol sokkolóban megállítják az érési folyamatot.
A vásárlói/kereskedői tapasztalatok alapján, egyre szélesedik a piacon az ilyen termékek eladása. Készítsünk mi is rusztikus baguettet.





Elő tészta:

12 dkg langyos víz
12 dkg rétes liszt
¼ mokkáskanálnyi szárított (vagy 1-2 g friss) élesztő

Az élesztőt elkeverem a langyos vízben, és hozzáadom a rétes lisztet. Jól összedolgozom, és háztartási fóliával letekerve, 8-10-12 órát hagyom, szobahőmérsékleten pihenni.




Tészta:

Az érett elő tészta
20 dkg langyos víz
40 dkg sima liszt
1 mokkáskanálnyi szárított (vagy 1,5-2 dkg friss) élesztő
2 csapott teáskanálnyi só
1-2 evőkanálnyi olaj


A szórásához, formázásához 2-3 evőkanálnyi búzadara



Az elő tésztát a dagasztó edénybe merem (praktikussági okokból már abban az edényben készítem el az elő tésztát, amiben aztán bedagasztom, így nem kell átmerni). Rászórom/morzsolom az élesztőt, és leöntöm a langyos vízzel. Addig hagyom, míg átszitálom a lisztet. Az átszitált lisztben elkeverem a sót, és hozzáadom az elő tésztához. 8-10 perc alatt, puha, rugalmas tésztát dagasztok, a végén adom hozzá az olajat. Letakarva, langyos helyen, 15-20 percet kelesztem. Kevés liszttel megszórt nyújtólapra teszem, kicsit átgyúrom, majd három részre osztom. A tészta darabokat gombócformára igazítom, majd kézzel kör alakúra nyújtom. A nyújtólapot meghintem kevés búzadarával, és a tésztalapot elkezdem feltekerni. Minden tekerésnél a tésztát a tenyerem szélével leütögetem, majd megint tekerek rajta egyet, és azt is lenyomkodom. A formázáshoz egy kis videós segítség itt.
A hengert a darába nyomkodva kisodrom, 25 centis rudakká. Baguette formába rakom, ha az nincs, mehet sütőpapírral bélelt sütőlemezre is. Letakarva pihentetem 20-25 percet, közben előmelegítem a sütőt 190-200 fokra. A tésztákat bevágom egy éles késsel, megspriccelem hideg vízzel, és a forró sütőbe teszem. Rövid sütés, 3-4 perc után ismét megspriccelem, a hőmérsékletet 180 fokra teszem, és 25-30 perc alatt, ropogósra sütöm. Mikor megsült, kiveszem, és gyengéden ismét megspriccelem, majd rácsra teszem kihűlni.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ

Max (Tanulj meg velem sütni!)

2013. december 11., szerda

Kicsi panettone kalács (Piccolo panettone), elő tésztával

Gazdag, ünnepi kelt tészta, elő tésztával. Kipróbáltam azt a módszert, hogy először bedagasztom a tésztát, pár percig gyúrva, majd utána hozzáadni a zsiradékot.
 Igazán egyszerű a tészta, érdemes nekiállni, mert a végeredmény csodás. Kezdőknek is ajánlom, mert nagyon nagy sikerélményt nyújt az elkészített tészta, és az utána következő dicshimnusz. Természetesen a gyümölcsöket variálhatjuk nyugodtan.
Most is szilikon muffin formában készítettem el, 12 db-ot töltött meg ez a tészta mennyiség. Ha az, nincsen akkor vagy üres konzerves doboz (bár az egy kicsit leárnyékolja a tésztát), vagy sütőpapírból készítünk muffin kapszulához hasonló alkalmatosságot.

Elő tészta:

10 dkg liszt
10 dkg (1 dl) tej
2 g élesztő


Fotó: Szeiler Gábor

Először elkészítem az elő tésztát. A tejbe belemorzsolom az élesztőt, összekeverem, majd hozzá adom a lisztet. Összedolgozom, majd lefedem, és szobahőmérsékleten hagyom pihenni, 2-3-6 vagy akár 8 órát s.

Az elkészített elő tészta
40 dkg sima liszt
2 egész tojás + 1 sárgája
10 dkg porcukor
1 teáskanál vanília kivonat, vagy egy tasak vaníliás cukor
4,8 dkg friss vagy 14 g szárított élesztő
1 dl tej
20 dkg puha vaj
15 dkg aszalt gyümölcs (mazsola, cseresznye, barack, narancs, mangó, papaya és ananász)
10 dkg kandírozott narancs és citrus héj vegyesen

Az elő tésztát összedolgozom a tejjel a tojással, ezek legyen szobahőmérsékletűek. Hozzá adom a porcukrot, az élesztőt, a lisztet, a sót, a vanília kivonatot. Puha, lágy tésztát dagasztok, hagyom pihenni 6-8 percet, majd bele dolgozom a vajat. Addig gyúrom, míg a tészta teljesen felveszi a vajat.

Ismét pihentetem 10-15 percet.


Fotó: Szeiler Gábor

Előkészítem a gyümölcsöket, ha kell, öblítsük le, és itassuk fel a nedvességet. Azt tanácsolom, hogy akkorára vágjuk össze, mint a mazsola, az legyen a méret.
Bele dolgozom a gyümölcsöket a tésztába. Ismét pihentetem, letakarva 10-12 percet. Közben előmelegítem a sütőt 180-190 fokra. Gyengén lisztezett nyújtó lapra borítom a tésztát, majd 12 egyforma részre osztom. Gombóc formára igazítom, majd a formákba helyezem. Pihentetem 10-12 percet, majd a forró sütőbe teszem és 25-30 perc alatt megsütöm. A 20. perc környékén kiveszem, és lehúzom a szilikon formát, hogy a széle is átsüljön, nem tud a gőz kicsapódni, így nem lágyul vissza.
Ha megsült, kiveszem, és fejre fordítva rácsra teszem, és hagyom kihűlni. A fejtetőn azért kell hűteni, hogy ne rogyjon össze a lágy tészta.
2-3 napig eltarthatjuk, de hajlamos a tészta kiszáradni, ügyeljünk rá.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ


Max (Tanulj meg velem sütni!)

2013. december 4., szerda

Csokoládés kalács, elő tésztával

Könnyű és egyszerű kalács recept. fontos hogy a tej, liszt, vaj és tojás legyen szoba-hőmérsékletűek.




Fotó: Szeiler Gábor


Elő tészta:

10 dkg sima liszt
10 dkg tej
2 g élesztő

A langyos tejet elkeverem az élesztővel és a liszttel. Letakarva, szobahőmérsékleten hagyom pihenni, 2-4-6 órát.

Az elkészített elő tészta
50 dkg sima liszt
2 egész tojás
1 dl tej
10 dkg (por) cukor
2,8 dkg friss élesztő
1 teáskanálnyi só
1 evőkanál vanília kivonat vagy egy tasak vaníliás cukor

10 dkg vaj
10 dkg (ét) csokoládé


Fotó: Szeiler Gábor

Az elő tésztához adjuk hozzá a tejet, a cukrot, az élesztőt, a liszteket, a sót, a vanília kivonatot, és a tojást. Dagasszunk 6-7 perc alatt tésztát belőle, majd adjuk hozzá a puha vajat és dagasszuk további 6-7 percig, puha rugalmas tésztát. Melegítsük elő a sütőt 170-180 fokra.
A bedagasztott tésztába, több részletben beledolgozom az aprított csokoládét.  Lefedve, szobahőmérsékleten kelesszük 15-20-25 percet.


Fotó: Szeiler Gábor

Tegyük a megkelt tésztát, gyengén lisztezett nyújtólapra, és vegyük ketté. Finoman gyúrjuk át, majd formázzuk meg henger alakúra. Két hasábformát béleljünk ki sütőpapírral, és abba tegyük bele. Letakarva hagyjuk kelni 15-20 percet.
Süssük a megkelt tésztákat 10-15 percet 185 fokon, majd vegyük vissza 170 fokra és süssük még ~20-25 percet. Ha nagyon barnulna a teteje, akkor takarjuk le, nehogy nagyon megégjen.
Jól illik hozzá a vaj, a lekvár és egy bögre, igazi, főzött, habos kakaó.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ

Max (Tanulj meg velem sütni!)



2013. december 1., vasárnap

Leveles tészta köntösben sült alma, fűszeres mandulával töltve

Régi téli-ünnepi desszert volt a sült alma. Az alma belsejét kikaparták, abba mézes-fűszeres diót/mandulát töltöttek, és a kemencében megsütötték. Az alma héja megtartotta a gyümölcs nedvességét, és puhára párolódott, míg belülről átjárta a fűszeres méz íze.




Használhatunk hozzá olyan leveles tésztát is, ami nincs kinyújtva, de szerintem praktikusabb az előre nyújtott tészta.

Hozzávalók 6 db-hoz:

6 szép, keményebb alma
1 csomag /275g-s/ nyújtott, leveles tészta
6-7 teáskanálnyi barnacukor
4-5 teáskanálnyi őrölt mandula/dió
1 kisebb tojás



Az almákat meghámozzuk, és egy karalábé vájóval (vagy egy teáskanállal) kaparjuk ki a magházát, de ne nagyon mélyen, mert akkor kifolyik a karamellás mandulánk. A mézes fűszert keverjük össze a barnacukorral, ebben hempergessük meg az almákat. A maradék fűszeres cukorhoz keverjük hozzá a darált mandulát. A tésztát hosszában vágjuk 12 vékony csíkra. A tojást keverjük ki egy evőkanálnyi vízzel, és ezzel kenjük meg a tészta csík egyik végét, majd ragasszuk hozzá a másik csíkot. Így készítünk 6 hosszú szálat. Az almákat egyenként tekerjük be a tésztacsíkkal. A csíkok takarjanak rá egymásra, így lesz szép a tészta burok. A megmaradt véget vágjuk le, abból készíthetjük el a leveleket.
Melegítsük elő a sütőt 200-220 fokra. Tegyük egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre az almákat. Töltsük meg a töltelékkel egyenletesen elosztva. A sütőlemezzel tegyük a forró sütőbe, és 25-30 perc alatt süssük szép pirosra.



A töltelék mennyisége nagyban függ a kikaparás mélységétől. Ha kevés lenne, tegyünk rá kevéske barnacukrot.

Tálalhatjuk langyosan is, vagy hidegen. Az ünnepi asztalnál adjunk hozzá egy adagnyi vanília fagylaltot, és ezzel koronázzuk meg a vacsorát.

Jó étvágyat hozzá!

Max

Inspiráció: Eclecticrecipes.com

2013. november 21., csütörtök

Fehér DNK (Dagasztás Nélkül Készült) kenyér

Az egyik legnépszerűbb DNK kenyér receptem. Egyszerű, könnyen elkészíthető, és nagyon jó állagú a tésztája. Érdemes zárt edényben sütni, ez lehet kacsasütő, jénai tál, vagy fém sütőedény. A közelgő ünnepekre ajánlom, nincs vele sok bíbelődés, nyugodtan magára hagyhatjuk. Az este bekészített tészta reggel megsütve, csodás illatával, szebbé teszi a napot.

Hozzávalók:

- 7 g száraz élesztő
- 40 dkg víz
- 15 dkg rétes liszt
- 45 dkg sima liszt

- 2 teáskanálnyi só


Fotó: Szeiler Gábor

Feloldom az élesztőt a langyos folyadékban, és pihentetem. Közben átszitálom a liszteket. Kikeverem a sóval, majd bele egy nagy keverő tálba, és hozzá keverem a folyadékot. Nem kell simára keverni, elég úgy mintha nokedli tésztát készítenénk. Lefedem, és 12-14-16 órát hagyom kelni szobahőmérsékleten.


Fotó: Szeiler Gábor

Bekapcsolom a sütőt, 250 C-ra állítom, és bele teszek egy fedeles sütőedényt melegedni. a nyújtólapot meglisztezem, erre öntöm a megkelt tésztát. Meghintem liszttel, és egy műanyag spatula segítségével összehajtogatom, hasonlóan, mint a pogácsát. Egyharmad be, másik harmad rá, majd ugyanígy keresztben is. Megformázom vekni alakúra, és lisztezett sütőpapírra teszem (így könnyebb betenni a forró edénybe).


Fotó: Szeiler Gábor

Hagyom pihenni 45-55 percet. Kiveszem a forró edényt, óvatosan leveszem a tetőt, és beleteszem a tésztát. Tetőt visszateszem, és beteszem a sütőbe. Sütöm 40-45 percet, majd kiveszem, leveszem a fedőt, és a nélkül sütöm még 10-15 percet. Kiveszem és óvatosan kiemelem a papír segítségével. Rácsra teszem pihenni.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ

Max (Tanulj meg velem sütni!)


Az eredeti recept a Maxkonyhaja.hu oldalon, itt is olvasható.

2013. november 17., vasárnap

Egyszerű, olcsó csokoládés kalács

Elő tésztával, így egy kicsit puhább és foszlósabb az állaga. Kevés élesztővel, mert nem kovászt készítünk. Az elő tésztát elkészíthetjük 4-6-8 órával előbb is.
Olcsó, egyszerű tészta, ajánlom az ünnepek közti reggelikhez, vagy délutáni családi beszélgetésekhez. Nagyon finom pirítva is, vajjal és sárgabarack lekvárral. A csokoládékat variálhatjuk, sőt lehet vegyesen is /fehér, ét és tej/.

Ebből a tésztából 2 db ~ 60 dkg-s rúd készülhet.




Elő tészta:
10 dkg sima liszt
10 dkg tej
5 g friss élesztő

A tejet meglangyosítjuk és belemorzsoljuk az élesztőt. Összekeverjük és hozzáadjuk a lisztet is. Keverjük össze, és lefedve, szobahőmérsékleten hagyjuk pihenni.



Tészta:

1 adag elő tészta
50 dkg sima liszt
2 egész tojás
1 dl tej
10 dkg vaj
10 dkg (por) cukor
2,5 dkg friss élesztő
1 teáskanálnyi só
1 evőkanál vanília kivonat vagy egy tasak vaníliás cukor
15-20 dkg (ét) csokoládé

Szitáljuk át a lisztet, és keverjük bele a sót. Dolgozzuk össze a liszteket, a tejet, az élesztőt, az elő tésztát, a porcukrot, a tojásokat. Dolgozzuk össze, majd adjuk hozzá a vajat is. Dagasszunk belőle puha, rugalmas tésztát.  Hagyjuk pihenni 10-15 percet.
A csokoládét vágjuk darabokra (ha lencsét vagy pelyhet használunk, azt nem kell), de nem kell túl apróra. Gyúrjuk bele a tésztába, majd tegyük egy vékonyan kiolajozott tálba, és letakarva hagyjuk pihenni 10-15 percet.



Tegyük a megkelt tésztát, gyengén lisztezett nyújtólapra, és vegyük ketté. Finoman gyúrjuk át, majd formázzuk meg henger alakúra. Két hasábformát béleljünk ki sütőpapírral, és abba tegyük bele. Letakarva hagyjuk kelni 35-40 percet. Közben melegítsük elő a sütőt 180-190 fokra.
Süssük a megkelt tésztákat 10-15 percet 185 fokon, majd vegyük vissza 170 fokra és süssük még ~20-25 percet. Ha nagyon barnulna a teteje, akkor takarjuk le, nehogy nagyon megégjen.
Jól illik hozzá a vaj, a lekvár és egy bögre, igazi, főzött, habos kakaó.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ
Max (Tanulj meg velem sütni!)