Egyszerű, igazán könnyű elkészíteni. Tökéletes alap szendvicsekhez,
hamburgerhez.
Kezdők és haladók kedvence lehet. Ajánlom azoknak, akik most
ismerkednek a sütéssel.
Egy tál, egy keverő lapát, két evőkanál, pár alapanyag (amik a sarki
boltban is beszerezhetőek), egy tepsi, és egy sütő. Keverjük össze,
pihentessük, kiadagoljuk, és már süthetjük is.
Csodás karriert futott be az ismerőseink körében, még olyan is neki
állt sütni, aki mereven elzárkózott a kelt tészták készítésétől. Nincs
dagasztás (ez a DNK /Dagasztás Nélkül Készült/ tészták nagy előnye), és
viszonylag rövid (1,5-2 óra) idő alatt elkészíthetjük.
Tetszés szerint variálhatóak a lisztek, és a zabpehely egy részét
kiválthatjuk lenmagpehellyel is, de ez már a saját íz világ kialakítása.
Több féle verzióban készült, leírom a mennyiségeknél a friss és a
szárított élesztős változatot is, ezzel is megkönnyítve a sütést.
Elkészítési idő: 90-120 perc
Fotó: Szeiler Gábor
4 dl langyos víz
35 dkg sima liszt (BL55)
10 dkg zabpehely
1 dkg cukor (2 mokkáskanál)
1,5 dkg só (3 mokkáskanál)
1 csomag szárított élesztő (7g, vagy 2,5 dkg friss)
1 evőkanál olaj
Fotó: Szeiler Gábor
1. Keverjük össze a lisztet a zabpehellyel, a sóval, a cukorral és az
élesztővel. Ha friss élesztőből készítjük, azt oldjuk fel a langyos vízben.
2. Adjuk hozzá a vizet és az olajat, keverjük jól össze, de nem kell
sokáig keverni, mert akkor nagyon megkeményedik a tészta. Fedjük le, és tegyük
félre pihenni 1-1,5 órára. Az egy órát mindképpen várjuk meg, (mert ennyi idő
kell, hogy a tészta térfogata kellőképpen megnőjön), de a legjobb állaga akkor
lett, amikor 1,5 órát pihent.
3. Melegítsük elő a sütőt 175-185 fokra egy nagyobb tepsit béleljünk ki
sütőpapírral. A tepsire két evőkanál segítségével formázzunk halmokat, ebből a
tészta mennyiségből 15-16 zsemle készülhet.
4. Tegyük a forró sütőbe, és 25-30 perc alatt süssük szép ropogósra.
Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ
Max (Tanulj meg velem sütni!)
Inspiráció: www.noiezmegaz.hu
5 megjegyzés:
Szuper a recept, könnyen elkészíthető. Egy kérdésem lenne, már többször megcsináltam, de nekem egy picit mintha sülés után picit vizes lenne a bele, az mitől lehet? Nem hinném, hogy sületlen, kívül ropogós, szép színe van.Belül is megsült. Ez a dagasztás nélküli dolgok jellemzője talán? Köszi, Anikó
Igen, ez a DNK tésztára jellemző, sokan ezért nem szeretik. Talán próbáld ki a gyors szendvics bucit, az is készen van ennyi idő alatt, és az hagyományos kelt tészta.
Köszi szépen a választ, épp most tervezem kipróbálni a gyors szendvics bucit! De nekem ez a zabpelyhes is a kedvencek közé került, csak nem tudtam, hogy jó e így. Anikó
Zabpehelyliszttel is tudna vajon működni? Szívesen kihagynám belőle a fehér lisztet teljesen...
Még nem próbáltam, de elméletileg működhet. Mesélj majd, ha kipróbálod.
Megjegyzés küldése