Pita készítése
Mediterrán, zsebes lepénykenyér. A Közel-kelet, a mediterrán
konyha egyik kiemelkedő alapanyaga. Készítik kicsit vastagabb, tölthető (innen
a zsebes jelző) tésztából is, de gyakori a laposra sütött és feltekert pita is. Sokszor készítjük, ilyen tésztába töltöttük a Keftát (fűszeres, marokkói húsgombócok) is. Egy finom zöld-fűszeres, joghurtos mártogatós szószhoz is kiváló, akár vacsorára.
Ebből a tészta mennyiségből 8 db, kb. 20 cm nagyságú korongot tudunk készíteni.
Elkészítési idő: 20 perc a dagasztás, 30 perc kelesztés, 20
perc formázás és pihentetés, 30 perc sütés.
2 evőkanál olaj
1 teáskanál só
2 teáskanál cukor
3 dkg friss élesztő
3 dl langyos víz
20 dkg rétes liszt
30 dkg sima liszt
Puha lágy tésztát dagasztok, és letakarva, langyos helyen
hagyom kelni 30 percet. Lisztezett nyújtólapon átdolgozom, majd 8 részre
osztom. Kis pogácsákat formázok, és 15-20 percet pihentetjük. Kinyújtjuk kerek
lapokra. Ha tölthető, zsebes lepényt szeretnénk, akkor hagyjuk 1,5 centi
vastagra, ha tekercshez készül, akkor nyújtsuk laposabbra.
Sütni két egyszerű módon tudjuk. Előmelegített sütő rácson (~180-200 C°-között, de sok múlik a lepény vastagságától) kettesével 5-7 perc alatt megsütöm. Itt a lepény egy kicsit felfúvódik, és puha
lesz.
A másik módszer a fedeles, tapadás mentes edényben sütés. Felmelegítjük
az edényt közepes lángon, majd egy kicsit lejjebb vesszük, és oldalanként 4-6
perc, fedő alatt megsütjük. Ennél a módszernél képződik egy kis kéreg a lepény
felületén, tartást ad a tésztának, tökéletes szendvicsekhez.
Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ
Max (Tanulj meg velem sütni!)
7 megjegyzés:
és a fedelet rá kell tenni?
Igen, fedő alatt kell sütni. Köszi, és javítom a receptet.
Esetleg hőfokot is írhatnál a sütőben sütéshez,mert én most csak tipp alapján csinálom :) Köszi ,most állok neki. :)
A sütési hőfokot csak tippeltem, 200 fokra melegítettem elő. Viszont nagyon szép és finom pitákat sikerült csinálni vacsira a recept alapján. Köszönöm szépen Max :)
Igen, a hőfok. Sok függ a lepény vastagságától, de a 185-200 fok közötti a jó, csak figyelni kell, nehogy megégjen.
Szia! Már a régi oldaladon is sokat jártam, így benéztem. Tetszik...nagyon és hasznos kis oldal. :) Viszont érdeklődnék, hogy gluténmentes pékárúban nem utaztok esetleg? Nagyon szeretnék ott is fejlődni a 7 évesem örömére, aki érintett ebben a dologban.
Kedves HaNa! Köszönöm szépen a szép szavakat. Nem, gluténmentes receptem nincs, még (szerencsére), nem kellet vele foglalkoznom. Annyi fórum és jó oldal van abban a témában, biztosan találsz.
Megjegyzés küldése