2013. február 28., csütörtök

Ír szódás kenyér


Aki követi a TanuljMegSutni.hu oldalt a kezdetektől, tudja, megpróbálom az egyszerűséget és praktikusságot előtérbe helyezni, megmutatni, hogy otthon (kenyeret) sütni nem ördöngösség. Mutattam már kovászol, vagy DNK kenyereket, péksüteményeket, vagy éppen lepény kenyeret. Elérkeztünk most egy újabb, nagyobb mérföldkőhöz. Ez a kenyér kicsit eltér a számunkra megszokott kenyerektől. Nem élesztővel készül, hanem más térfogatnövelő, kelesztő szerrel.  Előnyös ez azoknak, akiknek a gyomrát esetleg bántja az élesztő puffasztó hatása. Kedvelik még az egyszerűsége miatt, hiszen nincs „hosszadalmas” kelesztési folyamat, az első pillanattól kezdve, 40-45 perc alatt friss kenyeret tudunk produkálni. 



Tegnap egy baráti társaság meghívásának tettem eleget, ahol a kenyérsütés volt a fő téma. Én megsütöttem a kedvenc kovászolt, ropogós héjú kenyeremet. De készítettünk egy ilyen szódás kenyeret, az egyik vendég hozta a saját receptjét, azt készítettük el. Akkor jutott eszembe, milyen régen is sütöttem én ír kenyeret, és ez pont jó is lenne ide a TanuljMegSutni.hu oldalra, bemutatni. Reggel mikor felkeltem, átgondolva a napot, eszembe jutott, ma kenyeret kell sütnöm. Ezek a gondolatok sarkaltak arra, hogy bemutassam az én ír, szódás kenyér receptemet. Előnye, hogy a liszt felét kicserélhetjük teljes kiőrlésű lisztre, vagy tönkölylisztre. Nem kell hozzá gép, készítsük el kézzel, egy nagyobb tálban. Fontos eleme a kenyérnek, hogy nem kell a tésztát teljesen kidolgozni, bedagasztani, mert ha a sikér szálak megnyúlnak, a tészta állaga megváltozik, a kenyér tömör lesz.

Hozzávalók:
50 dkg sima liszt (BL55)  
45 dkg író, joghurt vagy kefir
1 teáskanálnyi szódabikarbóna
1 teáskanálnyi cukor
1 mokkáskanálnyi só

Melegítsük elő a sütőt 200 C°-ra. A lisztet szitáljuk egy nagy tálba, keverjük bele a sót, a cukrot és a szódabikarbónát. Kézzel kevergetve, adjuk hozzá apránként a folyadékot. Fontos, hogy ne öntsük egyszerre bele a folyadékot, hanem apránként adagoljuk hozzá. Lehet, hogy nem kell az egész mennyiségű folyadék, de az is lehet, hogy még kell hozzá adnunk.



Dolgozzuk össze laza tésztakupaccá, majd formázzunk belőle cipót. Akkor jó, ha a tálból az összes morzsát bele tudtuk dolgozni a cipóba. Tegyük a cipót, sütőpapírral bélelt sütőlemezre, és tegyük a forró sütőbe, ~30 perc alatt süssük szép pirosra. Rácson hagyjuk kihűlni. Érdemes langyosan, vajjal és lekvárral megkóstolni.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ

Max (Tanulj meg velem sütni!)

4 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon jónak hangzik és guszta a kenyérkéd!

Max Gastro írta...

Köszönöm! Tessék kipróbálni!

EllaBella írta...

Kedves Max!
Valamiért csak most töltöttem le a naptáradat, de nem vész kárba a január, február sem:)
Köszönöm szépen és a sok jó tanácsot és kipróbált receptet is.
Jó hétvégét
üdvözlettel
EllaBella (alias Judit)

Max Gastro írta...

Köszönöm, és szerintem sem vagyunk elkésve :-)