2013. március 24., vasárnap

Ágas-bogas bagett


Alapja egy német bagett tészta. Erről a tésztáról későbbiekben majd egy külön bejegyzést szánok, most csak annyit, hogy ez egy tejes-vajas tészta, magas zsírtartalommal, ami lehetővé teszi, a különböző formázások próbálgatását. Ez a bagett forma, Franciaországban nagyon népszerű (bár ott nagyobb darabokban vágják be, ez inkább a különböző kencékhez, vajkrémekhez illő forma, falatnyi levelekkel), mert könnyedén törhetnek egy falatnyit, és a tészta végén kicsi az a felület, ami megszáradhat, a másik pedig az, hogy nem kell külön szelni az étkezésnél, csak törni egy falatot.





Hozzávalók, 4 rúdhoz:

2,5 dl tej
4 dkg friss élesztő
1 teáskanál cukor
10 dkg vaj
20 dkg rétes liszt
30 dkg sima liszt
1,5 teáskanál só
A kenéséhez tojássárgája





A cukrot kikeverem ki a langyos tejjel, és belemorzsolom bele az élesztőt. Összekeverem, és pár percet pihentetem. Közben összeszitálom a liszteket, és belekeverem a sót. Hozzáadom a kovászhoz a lisztet, és puha, rugalmas tésztát dagasztok belőle. Lefedem, és langyos, huzatmentes helyen kelesztem 35-40 percet.




A megkelt tésztát egy nyújtólapra borítom, egy kicsit átgyúrom, és négy, egyforma részre osztom. Gombócokat formázok belőle, és egyenként az ujjaimmal laposra nyújtom. Ezt a lapot szorosan feltekerem, a végét összecsípem, és kisodrom, olyan hosszúra, mint a tepsi, a min sütni fogjuk.
A többi tésztát is elkészítem hasonlóan. A rudakat kettesével, sütőpapírra helyezem, úgy hogy az összeillesztés alulra kerüljön. Elfordítom a tésztát, egy negyed fordulattal, és egy éles késsel/pengével, centinként bevágom. Visszafordítom a talpára, és felváltva kihajtogatom a leveleket.
Letakarom, és kelesztem 20-25 percet, közben a sütőt előmelegítem 200 fokra. Gőzben fogom sütni, ezért az aljába, egy hőálló tálkába, forró vizet teszek.




Lekenem az első kettő rudat tojássárgájával, és a meleg sütőben, 30-35 perc alatt pirosra, ropogósra sütöm. Ha megsült, kiveszem, a lemezen hagyom pár percet, közben kisütöm a maradék két rudat is (egyszerre nem fért be a négy rúd, de ha van akkora sütőnk, és tepsink, természetesen lehet egyszerre sütni). HA már langyos, átteszem rácsra, és azon hagyom teljesen kihűlni.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ

Max (Tanulj meg velem sütni!)

Nincsenek megjegyzések: