2013. április 18., csütörtök

Mediterrán kenyér (DNK tésztából)

DNK: dagasztás nélkül készült tészta, sokszor készül nálunk, sőt a másik blogon már több bejegyzés is született róla. Az egyik legegyszerűbb elkészítési módja a mediterrán kenyérnek (hívják gyökérkenyérnek vagy „pain paillasse” is).



Rusztikus, könnyen elkészíthető tészta, tetszés szerinti ízesítéssel. Tehetünk bele szárított paradicsomot, olajbogyót vagy zöldfűszereket. Annyi, hogy előre kell gondolkozni, mert a tészta éréséhez 8-10-12 óra kell.




Hozzávalók:
15 dkg rétes liszt
15 dkg rozsliszt
20 dkg sima liszt
40 dkg (4 dl) langyos víz
7 g szárított vagy 2,5 dkg friss élesztő
2 csapott teáskanál só



Az élesztőt összekeverem a langyos vízzel. A lisztet átszitálom és belekeverem a sót. Összekeverem az élesztős vízzel, és lazán összekeverem. Nem kell nagyon kidolgozni, csak annyira, hogy ne látszódjanak benne lisztcsomók. Fedjük le, és tegyük huzatmentes, langyos helyre pihenni 10-12 órára.



A sütőt előmelegítem 250 fokra, és bele készítek két hasáb alakú fémformát. A nyújtólapot meghintem liszttel, és arra kiborítom a megkelt tésztát. Ha kell, akkor egy szilikon spatulával rásegítek. Meghintem a tészta tetejét is liszttel, majd határozott mozdulatokkal összehajtom, és két darabra vágom. A darabokat kiigazgatom, és egy kicsit megformázom. Vágok két kisebb darab sütőpapírt, azokat meghintem liszttel, és arra teszek egy tésztát. A papír azért kell, mert azzal könnyebb a forró formába belehelyezni. Letakarom egy ruhával és pihentetem, míg a sütő felmelegszik, ez 35-40 perc nálam.



Kiveszem a forró fémformát, belehelyezem a papírral együtt, és beteszem a sütőbe, 30-35 perc alatt megsütöm. Sütés után rácsra teszem kihűlni, és közben elkészítem a következő tésztát, mert langyosan, vajjal hamar elfogy.

Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünkJ

Max (Tanulj meg velem sütni!)

9 megjegyzés:

Szilágyi Balázs írta...

Nagyon szuper recept! Kipróbáltam, tökéletesre sikerült a kenyér. Mindenkinek ajánlom, aki kenyeret szeretne sütni otthon!

Ja - és szuperegyszerű. Tényleg pár perc munka az egész. :)

Max írta...

Köszi, igyekszünk egyszerű recepteket készíteni.

Ari írta...

Az extra hozzávalókat mikor (és hogyan) teszed hozzá?

Max Gastro írta...

Az első fázisban teszem bele, de mindenképpen olyat, ami nem tud megerjedni az érés folyamán.

Névtelen írta...

Az olajbogyóból is csak szárított mehet bele, vagy esetleg felvagdalva mehet kapásból az üvegből? Vagy ha nem, akkor előzőleg, ha alacsony hőfokon kb megszárítom sütőben fél órát akkor úgy jó lenne? (nem találtam nagyobb boltokban szárított paradicsomot sem..) Köszönöm a választ!

Max írta...

Üdv! Alaposan lecsepegtettett, friss bogyóval csinálom.

Receptsarok.hu írta...

Nagyon jól néz ki ez a kenyér. Gratulálok hozzá. :) Amint tudom, kipróbálom én is.

Névtelen írta...

Kedves Max!
Fantasztikusan néz ki a kenyér! Teljes kiörlésű lisztből milyen arányokkal készíthető el?

Max Gastro írta...

Én 30-35-40%-nál több TK lisztet nem tennék, mert nagyon sűrű lesz a tészta. A folyadékot is növelni kell.