Kovászolt rozsos-tönkölyös kenyér, teljes kiőrlésű BIO
lisztből
A RábcakapiBIO liszt fogalom a BIO termékek között. Régóta szerettem volna kipróbálni,
ezért is örültem, mikor szóltak az Allium Delikát üzletből, hogy megjött az
első liszt szállítmány.
Kalandra fel, gondoltam. Sütöttem már több fajta BIO
lisztből, de nem mindig sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Az eddigi
tapasztalatok alapján, a bevált 24 órás kovászt választottam, és a rozslisztet kevertem
teljes kiőrlésű tönköly liszttel.
Nem csalódtam, nagyon jó állagú, finom ízű kenyér lett
belőle, ajánlom kipróbálásra. A rozskenyerekre jellemző savanyú íze nem volt. Puha,
rugalmas a bélzete, és másnap sem morzsálódott.
Rozskovász:
20 dkg teljes kiőrlésű RábcakapiBIO rozsliszt
22 dkg langyos víz
A langyos vízben feloldom az élesztőt, majd apránként
hozzákeverem a lisztet. Jól összekeverem, majd lefedem, és szobahőmérsékleten
hagyom érni 24 órát.
Kenyértészta:
1 adag érett rozskovász (lásd fent)
30 dkg fehér tönköly liszt
15 dkg langyos víz
1 dkg friss élesztő
1 teáskanálnyi almaecet
2 csapott teáskanálnyi tengeri só
A megérett kovászt egy keverő tálba teszem, belemorzsolom az
élesztőt és ráöntöm a langyos vizet. Kicsit összekeverem, és pár percet hagyjuk
pihenni. A liszteket összekeverem a sóval, a sikérrel, hozzáadom az élesztős
keverékhez az ecettel együtt.
Aki nem bír magával, és még forrón megvágja a kenyeret
Sima rugalmas tésztát dagasztok belőle. Lefedem, és langyos,
huzatmentes helyen kelesztem 40-50 percet.
A megkelt tésztát átgyúrom, és vekni alakúra formázom.
Sütőpapírral bélelt, fedeles sütőedénybe (pl. jénai tál) teszem, és hagyom
kelni 40-50 percet. Közben előmelegítem a sütőt 250 fokosra.
A megkelt tészta tetejét megspriccelem hideg vízzel, és a
meleg sütőbe teszem. Lefedve sütöm 30-35 percet, majd leveszem a tetejét, a
hőmérsékletet 200 fokra visszaveszem, és tovább sütöm még 10-15 percet. Ha
megsült, kiveszem, a tetejét ismét megspriccelem hideg vízzel, és rácsra
helyezem kihűlni.
Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünk!
Max (Tanulj meg velem sütni!)
A sütéshez a liszteket az Allium Delikát és a Biomag-Malom Kft. biztosította,
köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése