Miért konzervdobozban? Az egyik receptemhez szükségem volt
szép, egyforma kerek kenyér lapokra, és úgy gondoltam, nem a kiszúrós módszert
alkalmazom, hanem formakenyeret fogok sütni. Régóta készültem a dobozban sütésre,
így már összegyűjtöttem 4 db, kukorica konzerves dobozt, két alacsony és két
magasabb formát. Vágtam sütőpapírból olyan csíkokat, hogy egyformák legyenek a
magasságok. A forma aljába búzadarát szórtam, hogy ne ragadjon bele.
Egy kicsit a tészta fakóbb, mint egy szabadon sült tésztáé,
de roppanós lett.
Egyúttal bemutatom az alap tésztát is, amit előszeretettel
használok. Nincsenek segédanyagok, és a nem kell hozzá kenyérliszt sem.
Kiválóan működik a LI˝*L-ben kapható búza és rétesliszt keverékéből.
Természetesen sima kenyeret vagy zsemlét is süthetünk ebből a tésztából.
Hozzávalók 4 db, 25 dkg-s kenyérkéhez:
20 dkg rétesliszt
46 dkg sima búzaliszt
2,5 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
2 teáskanál só
37 dkg langyos víz
A vízben feloldom a cukrot és az élesztőt, majd a kenyérsütő
tartályába öntjük. Szitáljuk át a lisztet, és indítsuk el a dagasztás (tészta)
programot. Miközben kever, apránként adjuk hozzá a lisztet, és a legvégén a
sót. Dolgozzuk ki a tésztát, ha elválik az edény falától, akkor kezd jó lenni.
Ha kell, korrigáljuk a tésztát, ha lágy, akkor egy-két kanálnyi lisztet, ha
kemény, akkor egy kis vizet. Addig ne tegyünk újabb kanállal, míg ezt el nem
dolgozta a gép, így elkerüljük, a túl adagolást.
A kész tésztát vegyük ki a gépből, és tegyük egy mélyebb kelesztő
tálba, amit le tudunk takarni. Langyos, huzat mentes helyen kelesszük a
duplájára. (~45-50 perc)
A megkelt tésztát osszuk négy részre, és gyúrjuk át.
Formázzunk belőle először gombócot, majd abból hengert. Tekerjük a hengert
sütőpapírba, és azzal tegyük a dobozba. Ha elkészült mind a négy forma,
takarjuk le, és kelesszük újra a duplájára. Közben melegítsük elő a sütőt ~250
C-ra.
Ha megkelt a tészta, spricceljük meg a tetejét hideg vízzel,
és tegyük a meleg sütőbe. Süssük szép pirosra (~35-40 perc).
Ha megsült, vegyük ki, spricceljük le hideg vízzel, és
hagyjuk a formában legalább 10 percet (így könnyebb lesz kiszedni). Rácson
hagyjuk teljesen kihűlni.
Jó sütögetést! és hamarosan újra sütünk!
Max (Tanulj meg velem sütni!)
4 megjegyzés:
Jamie Olivernál láttam először konzervdobozos és virágcserepes kenyérsütést :-), a legelső alkalommal kipróbálom.
Érdemes megpróbálni, tetszetős darabok születnek:-)
Igazán ötletes, milyen formás szendvics készülhet a szeletekből!Üdv.Olgis.
Köszönöm. Szép kerek szeletkék:)
Megjegyzés küldése